Simple Node Archive

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2024/01/15 - 19:45 to 2024/04/12 - 23:00

                                                 P Á L Y Á Z A T I    F E L H Í V Á S !

A Sádt Győző Alapítvány – közhasznú szervezet – a Kovács Alapítvánnyal közösen pályázatot hirdet a Corvinus Egyetem hallgatói számára. Az alapító okirat értelmében nem pályázhatnak az alapszakos első éves és a mesterszakos utolsó éves hallgatók.

A legjobb pályázókat a kuratórium ösztöndíjban vagy egyszeri pénztámogatásban részesíti.

A pályázat elbírálásakor az alapítvány kuratóriuma előnyben részesíti azokat,

- akiknek tanulmányi eredményük megfelelő

- akiknek szociális helyzetük indokolja

- akik közösségi tevékenységükkel kivívták társaik elismerését

- akik a tanulás mellett szakmai vagy egyéb munkát végeznek

A pályázat beadásához a kuratórium az alábbiak beadását várja a pályázóktól:

- részletes bemutatkozó motivációs levél

- tanulmányi eredmények igazolása (pl. képernyőkép a Neptunból)

- szociális helyzettel kapcsolatban:

   o szülők kereseti vagy munkanélküliségi igazolása

   o testvérek száma (iskolalátogatási és/vagy családi pótlék igazolás)

   o lakhatási körülmények

   o családon belüli tartós egészségügyi problémák orvosi igazolása

   o itt nem felsorolt egyedi nehéz hátteret jelentő életkörülmények igazolása

- közösségi munkát, publikációkat illetve egyéb tevékenységeket igazoló dokumentumok másolatainak csatolása

- igazolás, hogy a pályázó munkavállaló-e tanulmányai mellett

A pályázat elbírálásának alapfeltétele a pályázó szociális helyzetének bemutatása.

A pályázatok beérkezési határideje a kért dokumentumokkal e-mailen, vagy postán feladva, vagy személyesen átadva                                                       

                                                     2024. április 12.

Cím: Sádt Győző Alapítvány 1114 Budapest, Bartók Béla út 60.

e-mail: sadtgyozoalapitvany@t-online.hu vagy sadt.zsuzsa@t-online.hu

honlap: www.sadtgyozoalapitvany.hu

Az eredményhirdetés helyéről és idejéről a nyertes pályázókat a kuratórium értesíti.

AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI

Székhely:

1114 Budapest

Bartók Béla út 60. II./1.

MARGIT HARAINÉ PETRUS

Drága Gyermek! G Y Ő Z Ő ! Drága Tanítványom! 

Emléked Soha nem felejtem!          

2023. 05. 14.

BÉKI MAGDOLNA

Én is követem ezt a nemes cselekedetet a mai fiatalok segítségére. Példa értékű...

2023. 05. 13.

MÁRIA ZSUZSANNA LEHEL

Emléke megőrzése, a fiatalok segítése 30 éve, szép feladat.  ISMERETLENÜL is megőriztem emlékét, példa értékű egyéniségét a mai fiataloknak ismernie kellene

2023. 05.13.

MARGIT HARAINÉ PETRUS

Kedves Zsuzsa! Ti nem ismertek engem, a Skálában a Pénzügyi Osztályon én voltam kijelölve arra, hogy Győzőt minden pénzügyi témával megismertessem, betanítsam, mikor Ő belépett hozzánk! Nagyon jól nevelt, tisztességtudó, szorgalmas fiú volt, nagyon szerettük, az egész osztály nevében ki merem mondani. Borzasztó fájdalommal tölt el a gondolat még ma is, ha Rá gondolok, vagy ott megyek el a Móriczon a házatok előtt, vagy a 6-os villamossal a "katasztrófa utcája" előtt! Nem akarom feltépni a család sebeit, de el kellett mondanom a saját érzéseimet. R é s z v é t e m  ebben a mély fájdalomban. Sok erőt, kitartást, szeretetet a családnak! Őszinte tisztelettel küldöm üdvözletem, különös tekintettel a drága Mamának. Remélem, azt a szörnyeteget soha nem fogják kiengedni a "megérdemelt otthonából"!

Petrus  Margit

Eseti pályázat

Jelenleg nincs eseti pályázatunk

KÖSZÖNET támogatásért

Tisztelt Sádt Győző Alapítvány Kuratóriuma!

Csiszár Dorottya vagyok, A  2020/2021. tanévben 5 hónapon keresztül 25.000.- Ft. ösztündíjban részesítettek. Amiatt írok most Önöknek, mert szeretném még egyszer nagyon szépen megköszönni a döntésüket, hogy támogattak, ugyanis hatalmas segítség volt számomra.

Minden jót, jó egészséget kívánok Önöknek!

Tisztelettel:  Csiszár Dorottya

2021.01.24.

 

MEGHÍVÓ kuratóriumi ülésre

                                          M E G H Í V Ó

a Sádt Győző Alapítvány 2020. július 09-én  17 órakor tartandó kuratóriumi ülésére: (személyesen vagy online)

Napirendi pontok:

1.  Jegyzőkönyvvezető, 2 hitelesítő megválasztása

2.  Az új elnök : Ceglédi György köszöntése, Zeke Gyula úrra emlékezés, 28 éven át tartó munkája értékelése.       Alapító okirat módosításáról beszámoló

3.  3 új kuratóriumi tag : Andó Brigitta, Andó Szabolcs, Gyöngyösi László köszöntése, bemutatkozásuk.         Bejelentés: Trizna István - Amarikába áttelepülése miatt 28 év után lemondott tagságáról, Rózsa Gábor egyéb   megbízatásai miat nem tudta tovább vállalni.

4.  Beszámoló a működési pályázatok helyzetéről

5.  Az alapítvány 2019. évi pénzügyi helyzete

6.  A koronavírus járvány következményének hatása: az eredményhirdetés módosításának megbeszélése

7.  A beérkezett  42  db. pályázat elbírálása

8.  Egyéb

Budapest, 2020. június 03.

                                                                     Sádt  Edéné

Tájékoztató a sütik használatáról

Az Európai Unió elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelve (2009/136/EC) értelémében tájékoztatjuk oldalunk látogatóit, hogy oldalunkon „cookie”-kat/„sütiket” használunk.

Ezen „sütik” generált kódok, melyekből a látogató személyes adatai nem visszanyerhetőek, de néhány statisztikai adatot tárolnak.

A weboldalon egyrészt az annak működéséhez szükséges technikai „sütiket”, másrészt a felhasználási élmény fokozása érdekében harmadik féltől (Google Analytics, YouTube, Facebook) származó „sütiket” használunk.

Látogatóink a „sütik” használatát a webböngészőjük beállításával vagy az oldalunk alján történő sávban lévő gomb megnyomásával engedélyezhetik.

A honlap üzemeltetője a „sütikben” tárolt adatokat nem használja fel más célra, és azt (a harmadik fél által használt „sütiken” kívül) nem adja tovább harmadik félnek.

 

MEGHÍVÓ

                                                         

                                                                M E G H Í V Ó

 

a Sádt Győző Alapítvány és a Kovács Alapítvány összevont kuratóriumi ülésére 

                                     2023. április 22-én   15 órakor

Napirendi pontok:

1.  Jegyzőkönvvezető és hitelesítók megválasztása

2.   Beszámoló a 2022.évi alapítványi pályázatok helyzetéről:

      a) az 1% után  igényelhető 10% összegről:  75.400.-Ft

      b) az elnyert 350.000.-Ft-ról, (elszámolások bemutatása)        

3   A Díjnet támogatásáról illetve az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályzó Testületi üléséről beszámoló

4.   A készülő dokumentumfilm helyzete  -  dr.Forczek Erika ügyvéd segító munkája szerződés kötéséhez

5.   Az Alapítvány 2022. évi pénzügyi helyzete

6.   Eredményhirdetés:  2023. május 12.   15 óra  Corvinus Egyetem E épület 2001. Tanácsterem

7.   A beérkezett pályázatok elbírálása

8.   Egyéb

 

Budapest, 2023. március 30. 

                                                                     Ceglédi György

                                                                            elnök

                                                                    

         

 

 

 

 

                                                

                                                     

                        

                                                      

                   

                     

                      

                          

                        

                            

                        

                                                    

                                                                                                                                                

                            

                          

                                                                                

                         

                            

 

                                                                        

 

 

                                                                     

                                                                       

KÖSZÖNET

Kedves Sádt Edéné!

Szeretnék köszönetet mondani az egész éves ösztöndíjért. Nagyon hálás vagyok érte, sokat jelentett számomra. A továbbiakra is minden jót kívánok az Alapítványnak.

Üdvözlettel:

Kapusi Krisztina

Átláthatóság

A Sádt Győző Alapítvány az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületének tagja, az Adománygyűjtő Szervezetek Etikai Kódexét magára nézve kötelezőnek fogadja el.

25 éves évforduló - RTL Klub Fókusz riport (2017.05.16)

A riport az alábbi linken, az RTL Most-ra bejelentkezve nézhető meg a videó 7 perc 28 másodpercétől:

http://rtl.hu/most/fokusz/fokusz-2017-05-16

Nyilvános panaszkezelési beszámoló

A  Sádt  Győző  Alapítvány  eddigi  munkájával kapcsolatban kezdettől fogva nem érkezett panasz,  így  2022-ben  sem.

KÖSZÖNET A TÁMOGATÁSÉRT

Kedves  Sádt  Edéné !

Ezúton is szeretném megköszönni az elmúlt  10  hónapos támogatásukat. A havi  20.000  forintos ösztöndíj segített a tankönyvek és a jegyzetek beszerzésében, illetve hozzájárult a napi étkezésem finanszírozásához. Tegnap záróvizsgát tettem a Corvinuson és minden eredményem jeles lett, így a diplomám minősítése:  kiváló.

Terveim szerint szeptembertől pedig okleveles közgazdász mesterképzésen folytatom majd a tanulmányaimat az Egyetemen. A jogász szakos tanulmányaimban pedig harmadéves leszek szeptembertől az ELTE-ÁJK-n.

Még egyszer köszönöm a támogatásukat és minden jót kívánok!

Szabó  Péter  István

Horváth Balázs

Tisztelt Alapítvány!

 

A mai napon az INDEX.hu-n olvastam alapítványukról.

Egészen elképesztőnek tartom azt ami Sádt Győzővel történt!

Ugyanakkor az Önök alapítványa egy olyan kezdeményezés, ami hittel és erővel tölti el az embert.

Jómagam értelmiségi családból származom, édesapámat, Horváth Józsefet, mint kisiparos gyermekét osztályidegenként 40 éves koráig nem engedték tanulni a régi rendszerben. Mindig nagy álma volt egyetemet végezni.40 évesen jutott be a bölcsész karra, melyet elvégzett és doktorátus is szerzett. Sajnos doktorija után nem sokkal megbetegedett és hosszan tartó betegség után elhunyt.

Édesanyám paraszti sorból küzdötte fel magát a Közgázra, amelyet "suma cum laude" fokozattal végzett el.

Az Önök munkája méltán példázza, hogy a gyilkosoknak nem lett igazuk.

Ők azt mondták,

"élet és halál urai voltunk, elvettünk tárgyat, álmot és életet", de ez nem igaz, az Önök gyümölcsöző munkája bizonyítja ezt.

Sok sikert kívánok Önöknek,

tisztelettel:

Horváth Balázs

okl. építőmérnök

LACZKÓ ILONA

Tisztelt  Alapítvány !

Egy feladatomat szeretném elvégezni !

Régi Skálás dolgozó voltam. Győző nagy kedvencem volt, de nem tudtam annak idején elbúcsúzni Tőle !

Szeretnék egy szál virágot elhelyezni a nyughelyén és szólni hozzá pár szót. Hol tehetném ezt meg?

Köszönettel és sikeres munkát kívánva !

Laczkó Ilona

Szakács Éva

Szeretném még egyszer megköszönni az Alapítványnak az elnyert ösztöndíjat. Tiszteletreméltó, hogy ilyen módon segítik a Corvinus diákjait és őrzik Győző emlékét. A későbbiekben lehetőségeim szerint igyekszem majd én is támogatni az Alapítványt, hogy tovább folytatódhasson ez a nemes hagyomány.

Tisztelettel:

Szakács  Éva

SZEGEDI ÁDÁM

14.05. 2016.

Tisztelt  Kuratórium

Először is még egyszer meg szeretném köszönni az Alapítványnak, hogy ilyen kiemelt összeggel támogatják a tanulmányaimat és szakmai fejlődésemet.

Munkájukhoz további sok sikert kívánok.

Üdvözlettel:

Szegedi  Ádám

Társadalmi vállalkozás

A  Sádt  Győző  Alapítvány  Kuratóriuma  2017-ben  az  Erste Bank által hírdetett   "Egyről a kettőre"  című  társadalmi vállalkozási lehetőségére pályázatot nyújtott be.

A kiválasztott  68  pályázat közé a bíráló bizottság beválasztotta alapítványunkat is.

Jelenleg ebben a projektben veszünk részt, melynek vezetését Ceglédi György, a kidolgozásban részvételt dr. Soltész Anikó,  Rózsáné Sádt Mónika  és  Sádt Edéné vállalta.

A pályázat  2018. június 30-án fejeződik be.

A projektet befejeztük, egyelőre keressük a gyakorlati megvalósítás lehetőségeit 2022-ben is.

                                                               

                                                                                   

                                                                                     

                                  

 

Adománygyűjtési tájékoztató

Mire  gyűjtünk:

Az Alapítvány minden beérkező adományt kezdettől  az alaptőke növelésére fordítja, melynek kamataiból tudja segíteni a  Corvinus Egyetem hallgatóit. Amennyiben  a kamatokból kevesebb mint  1 millió forint hozam keletkezik, a törzstőkéből egészítjük ki.

Sajnos jelenleg a banki kamatok még lekötés esetén is alacsonyak, ezért a törzstőkénk hosszabb távon fogyni fog, mely az Alapítvány létét veszélyezteti. A tőke szinten tartásához - lehetőség szerinti  növelésére - gyűjtünk adományokat, hogy minél több diákot tudjunk segíteni tanulmányai befejezéséhez.

 

Adományozási lehetőségek:.

     a/   Banki átutalás:     

            Erste Bank Hungary  banknál vezetett   11991102-02132947-00000000   számú  számlaszámra

     b/    1%  felajánlása  : az évi adóbevallással együtt rendelkező nyilatkozat kitöltésével:

               Sádt  Győző  Alapítvány    adószáma:    18045123-1-43

 

 Információk az adományok felhasználásáról: 

Az Alapítvány kuratóriumának tagjai honorárium nélkül, társadalmi munkában végzik vállalt tevékenységüket Az Alapítványnak alkalmazottai, munkabér és rezsijellegű kiadásai nincsenek. Kizárólag a cél szerinti támogatásra van kiadás. A kuratóriumi tagok a szükséges kiadásaikat saját forrásból fedezik, az Alapítványtól ehhez semmilyen hozzájárulást, költségtérítést nem kérnek. 

Az  Alapítvány évente kb. 10.000.-Ft-ot költ az 1%-os kampányban céljai népszerűsítésére, amely összeget a kuratórium tagjai biztosítják.

Az Alapítványnak a diákok támogatásán kívül más kiadásai nincsenek.

Panaszkezelési szabályzat

                   PANASZKEZELÉSI   SZABÁLYZAT

Partnereink számára lehetőséget biztosítunk panaszaik, észrevételeik, javaslataik benyújtására.

Panaszbejelentést az alábbi  e-mail címen tehet

sadtgyozoalapitvany@t-online.hu

Telefonon, faxon és személyesen is megteheti észrevételeit, javaslatait:

Telefonszám:                06-1-4666252

Faxszám:                       4666-252

Cím:                               1113 Budapest, Bartók Béla út 60.

Személyes ügyfélfogadás:     előzetes egyeztetés alapján  lehetséges

A panaszkezelés szabályai:

A panaszokat, reklamációkat közvetlenül a kuratórium elnökének kell írásban benyújtani a panasz alapjául szolgáló ok keletkezéséről, illetve annak tudomásra jutásától 2 munkanapon belül.

Az elnök a panasz beérkezésekor azt azonnal regisztrálja, és a lehető legrövidebb időn belül , de maximum  15  napon belül tájékoztatja álláspontjáról a panaszost. A panasztevőnek joga van az őt érintő iratokba betekinteni, joga van a panasz elbírálásáról tájékoztatást kapni, joga van  kérni adatainak bizalmas kezelését. Az adott iratokat tárolni kell legalább 5 évig az alapítvány irodájában.Az esetleges helyesbítő tevékenység indításáról, az eredményről, határidőről tájékoztatni kell a reklamálót.

A hivatalos iratokba való betekintés módja:

Előzetesen telefonon, vagy faxon, vagy e-mailen egyeztetett időben  az Alapítvány címén mód van az iratok betekintésére hétköznapokon   9  és  18  óra között.

           link:   http://www.sadtgyozoalapitvany.hu/panaszkezeles

 

Aktuális pályázat

Jelenleg nincs aktuális éves pályázati kiírás

 

                            

 

Tudnivalók

A Sádt Győző Alapítvány minden évben pályázatot hirdet a Corvinus Egyetem hallgatói számára.

A pályázat célja azon hallgatók támogatása, akik kiváló eredményeikkel, szociális rászorultságukkal, közösségi munkájukkal hasonló értékeket tudnak felmutatni, mint az alapítvány névadója.

A támogatás egyszeri pénzkifizetés vagy (1, illetve 2 féléves) ösztöndíj lehet.

Pályázni egy kötetlen formájú bemutatkozással, illetve az elbírálást segítő, a tanulmányi eredményeket, a szociális rászorultságot, illetve a végzett közösségi munkát bemutató dokumentumok másolatával lehet.

Az adott évi pályázat kiírása februárban történik a Hallgatói Önkormányzat segítségével a Corvinus Egyetemen, valamint ezen a honlapon.

A pályázat beadási határideje általában április elsö hete, a pontos időpontot az aktuális pályázat tartalmazza.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre minden évben május elején a Corvinus Egyetemen kerül sor.

Gyakran Ismételt Kérdések

1. Kik pályázhatnak?

  • A Corvinus Egyetem minden hallgatója, bármely szakon is tanul, kivéve az elsőéveseket és az utolsó éves hallgatókat. Ennek magyarázata, hogy az elsőévesek még nem tudták megnyugtatóan bizonyítani megfelelő tanulmányi eredményüket, az utolsó évesek pedig a kapott pályázati díjat már nem egyetemistaként vennék fel. 
    A mesterképzés első éve, valamint az alapképzés utolsó éve ez alól kivétel, amennyiben a hallgató mesterképzésre felvételt nyert (a Corvinus Egyetemen).
    A pályázat önköltséges képzésben résztvevő hallgatók számára is nyitott.

2. Csak a Corvinus Egyetem hallgatói pályázhatnak?

  • Igen, mert az Alapító okirat ezt teszi lehetővé. De a Corvinus Egyetem minden alapképzésben vagy mesterképzésben részt vevő hallgatója (közgazdász, kertészeti, élelmiszeripari, stb. ) előtt nyitva áll a pályázás lehetősége.

3. Milyen formanyomtatványon kell a pályázatot benyújtani?

  • Az Alapítványnak nincs formanyomtatványa, A4-es lapon szabadon választott formátumban lehet a pályázatot elkészíteni.

4. Mit ért az Alapítvány a pályázati kiírásban a "feltételekkel összefüggő dokumentáción" ?

  • Bemutatkozást, hogy a kuratórium tagjainak valamilyen alapszintű ismeretei legyenek, milyen ember, aki pályázik, milyen érdeklődésű, milyen a szociális háttere, mi a hobbija, stb.
  • Azokat a tényeket, amelyek alapján pályázik, eredeti dokumentumok másolataival igazolni.(pl. index másolata, ajánlások, versenyeredmények, közösségi munka igazolása, stb.)
  • A szociális helyzet igazolásával kapcsolatban azokra kérünk dokumentum-másolatokat, amelyekre a pályázó hivatkozik. Például ha nagycsaládban él, akkor a testvérek iskolalátogatási igazolásai; ha gyenge anyagi helyzetre hivatkozik, akkor vagy munkanélküli- vagy kereseti igazolás; ha tartós betegségre hivatkozik, akkor orvosi igazolás ennek dokumentálására, stb.
  • A tanulmányi eredményt a Neptunról letöltött, a hallgató nevét és évfolyamát is tartalmazó kivonattal lehet igazolni.

5. Hogyan lehet eljuttatni az Alapítványhoz a pályázatot?

  • Postai úton vagy személyesen az Alapítvány székhelyére a pályazati kiírásban megjelölt időpontig.

6. Aki már támogatásban részesült, az pályázhat-e többször is?

  • Igen, pályázhat.

7. Akinek a tanulmányok melletti munkavégzés miatt gyengébb a tanulmányi eredménye, az pályázhat-e?

  • Igen, pályázhat, de természetesen a jó tanulmányi eredményt elérők el?nyben részesülnek.

8. El kell-e számolni a támogatással?

  • Nem kell hivatalosan elszámolni, a támogatás vissza nem térítendő pénzbeli segítség az egyetemi tanulmányokhoz.

9. Lehet-e választani, hogy ösztöndíjra vagy egyszeri pénzbeli támogatásra pályázom?

  • Nem, mert a Kuratórium hatásköre ezt eldönteni.

10. Milyen nyelven lehet pályázni?

  • A pályázatokat elsősorban magyar nyelven várja az Alapítvány, de kivételes esetben angol nyelven is beadható.

Akiknek segítettünk

A Sádt Győző Alapítvány tevékenységét 1993 óta az alapító okiratban megfogalmazott célok határozzák meg, vagyis a Corvinus Egyetem hallgatóinak támogatása, akik kiváló eredményeikkel, szociális rászorultságukkal, közösségi munkájukkal hasonló értékeket tudnak felmutatni, mint az alapítvány névadója.

Minden év februárjában jelenik meg a pályázat kiírása a Hallgatói Önkormányzat segítségével a Corvinus Egyetemen, melynek beadási határideje általában április elsö hete.

Az alapítvány részéről a támogatás kétféle lehet:

  • egyszeri pénzkifizetés
  • ösztöndíj 1 vagy 2 féléven keresztül

Az eredményhirdetésre minden évben ünnepélyesen – május 11-én – kerül sor, melyre a Corvinus Egyetem biztosít helyiséget. A támogatások átadása után a megjelent vendégek, illetve díjazottak közül aki ráér, a Farkasréti temetőben fejezik be az ünnepélyes emlékezést, főhajtással adózva az áldozat síremléke előtt. Az alábbiakban az eddig kifizetett támogatási összegeket, illetve a támogatásban részesültek számát ismertetjük:

                                 EGYSZERI TÁMOGATÁSBAN RÉSZESÜLT                                ÖSZTÖNDÍJBAN RÉSZESÜLT 

1994                 8 fő            140.000 Ft                                      

1995                 4 fő            110.000 Ft               3 fő            130.000 Ft

1996                 8 fő            160.000 Ft               6 fő            240.000 Ft

1997                15 fő            280.000 Ft               5 fő            210.000 Ft

1998                11 fő            270.000 Ft               6 fő            340.000 Ft

1999                 5 fő            190.000 Ft               5 fő            460.000 Ft

2000                11 fő            220.000 Ft               5 fő            200.000 Ft

2001                 8 fő            200.000 Ft               5 fő            310.000 Ft

2002                13 fő            290.000 Ft               5 fő            280.000 Ft

2003                 7 fő            190.000 Ft               6 fő            320.000 Ft

2004                 6 fő            190.000 Ft               7 fő            360.000 Ft

2005                10 fő            280.000 Ft               6 fő            430.000 Ft

2006                 5 fő            150.000 Ft               6 fő            430.000 Ft

2007                 9 fő            280.000 Ft               6 fő            400.000 Ft

2008                14 fő            360.000 Ft               7 fő            450.000 Ft

2009                 4 fő            350.000 Ft               5 fő            140.000 Ft

2010                10 fő            300.000 Ft               6 fő            540.000 Ft

2011                14 fő            560.000 Ft               5 fő            500.000 Ft

2012                16 fő            590.000 Ft               4 fő            600.000 Ft

2013                 6 fő            300.000 Ft               8 fő            750.000 Ft

2014                 4 fő            160.000 Ft              10 fő          1.125.000 Ft

2015                 5 fő            250.000 Ft               7 fő            800.000 Ft

2016                10 fő            400.000 Ft               4 fő            600.000 Ft

2017                 8 fő            400.000 Ft               4 fő            600.000 Ft

2018                11 fő            700.000 Ft               2 fő            500.000 Ft

2019                16 fő            900.000 Ft               2 fő            500.000 Ft

2020.               10 fő            500.000 Ft               6 fő            900.000 Ft

2021.               15 fő            750.000 Ft               4 fő            800.000 Ft

    Nyelvvizsga díj: 9 fő            335.000 Ft

2022.                9 fő            630.000 Ft               4 fő            900.000 Ft

    Nyelvvizsga díj: 9 fő            350.000 Ft

                     5 fő            500.000 Ft               6 fő          1.500.000 Ft

2023.               10 fő          1.350.000 Ft               4 fő          2.100.000 Ft 

    Nyelvvizsga díj: 4 fő            203.900 Ft 

Összesen           309 fő         11.268.900 Ft             156 fő         17.415.000 Ft

 

                                       

 

2022/2023. tanévben:

Ösztondíjban részesül:                     2 fő  10 hónapon át   70.000.-ft/hó

                                                          2 fő   5 hónapon át    70.000.-ft/hó

Egyszeri pénztámogtásban:               7 fő  150.000.-ft/fő

                                                           3 fő  100.000.-ft/fő

 

2021/2022. tanévben:

Ösztöndíjban részesül:  2 fő 10 hónapon át 30.000.-Ft/hó

Ösztöndíjban részesül:  2 fő  5 hónapon át 30.000.-Ft/hó

                        6 fő  5 hónapon át 50.000.-Ft/hó

Egyszeri pénztámogatás: 9 fő               70.000.-Ft/fő 

                                                          5 fő                                       100.000.-  Ft/fő

Nyelvvizsga díj kifizetése:    9 fő        350.000.-Ft

2020/20221tanévben:

Ösztöndíjban részesül:  4 fő  10 hónapon át 20.000.-Ft/hó

Egyszeri pénztámogatás: 15 fő  50.000.-FT/fő

                         1 fő  35.800.-Ft

Nyelvvizsga díj kifizetése: 8 fő részére:  300.000.-Ft

 

                    

______________________________________________________________________________

 

 

 

 

2021/2022. tanévben:

Ösztöndíjban  részesült:    2 fő  10 hónapon át  30.000.-ft/hó

                            2 fő   5 hónapon át  30.000.-ft/hó

                            6 fő   5 hónapon át  50.000.-ft/hó

Egyszeri pénztámogatásban:  9 fő  70.000.-ft/ fő 

                            5 fő  100.000.-ft/fő                  

 

2020/2021-ben:

Ösztöndíjban részesül:       2 fő  10 hónapon át  20.000.-Ft/hó

                                            4 fő    5 hónapon át  25.000.-Ft/hó

Egyszeri pénztámogatás:             10 fő   50.000.-Ft/fő

______________________________________________________________________________________

 

2019/2020-ban:* 2005-ben sikerült olyan pályázati összeghez jutni, mely tovább bővítette az egyetemi hallgatók esélyegyenlőségének segítését, így 4 hallgató további 40-40 ezer Ft iskolakezdési támogatásban részesült, összesen 160.000 Ft értékben.

Ösztöndíjban részesülnek:                           2 fő   10  hónapon át     25.000.-Ft/hó

Egyszeri pénztámogatásban részesülnek:   4 fő   100.000.-ft/fő

                                                                   10 fő    50.000.-Ft/fő

______________________________________________________________________________________

2018/2019-BEN :

Ösztöndíjban részesülnek:                          2 fő  10 hónapon át    25.000.-Ft /hó

Egyszeri pénztámogatásban részesültek:    3 fő      100.000.-Ft /fő

                                                                     8 fő        50.000.-Ft /fő

______________________________________________________________________________________

2017/2018-BAN:

Ösztöndíjban részesültek:     2 fő   10 hónapon át    20.000.-Ft /hó

                                                 2 fő     5 hónapon át     20.000.-Ft /hó

Egyszei pénztámogatásban részasültek:      8 fő       50.000.-Ft /hó

______________________________________________________________________________________

2016/2017-ben:

Ösztöndíjban részesültek:    2 fő   10 hónapon át    20.000.-Ft /hó

                                                 2 fő    5 hónapon át     20.000.-Ft /hó

Egyszeri pénztámogatásban résszesült:      10 fő      40.000.-Ft /fő

______________________________________________________________________________________

2015/2016-ban:

Ösztöndíjban részesültek:       2 fő    10 hónapon át      15.000.-Ft /hó

                                                 5 fő     5 hónapon át       20.000.-Ft /hó

Egyszeri pénztámogatásban részesült:           5 fő          50.000.-Ft /fő

______________________________________________________________________________________

2014/2015-ben

Ösztöndíjban részesült:           5 fő     10 hónapon át       15.000.-Ft /hó  

                                                 5 fő      5 hónapon át        15.000.-Ft

Egyszeri pénztámogatásban részesült:         4 fő        40.000.-FT /fő

______________________________________________________________________________________

2013/2014-ben

Ösztöndíjban részesült:           2 fő      10 hónapon át       15.000.-Ft /hó

                                                 6 fő       5 hónapon át        15.000.-Ft /hó

Egyszeri pénztámogatásban részesült:         6 fő         50.000.-Ft /fő

______________________________________________________________________________________

2012/2013-ban

Ösztöndíjban részesült:           4 fő        5 hónapon át         30.000.-Ft /hó

Egyszeri pénztámogatásban részesült:         16  fő        30.000.-Ft  illetve  50.000.-Ft /fő

______________________________________________________________________________________

2011/2012-ben

Ösztöndíjban részesült:           5 fő         5 hónapon át         20.000.-Ft /hó

Egyszeri pénztámogatásban részesült:             7 fő        50.000.-Ft /fő

                                                                          7 fő        30.000.-Ft /fő

______________________________________________________________________________________

2010/2011-ben

Ösztöndíjban részesült:            2 fő        10 hónapon át         12.000.-Ft /hó

                                                 4 fő          5 hónapon át          15.000.-Ft /hó

Egyszeri pénztámogatásban részesült :          10 fő

______________________________________________________________________________________

 

A Sádt Győző Alapítványról

A Sádt Győző Alapítvány 1993 óta működik, miután az alapítvány névadóját 1992. május 11-én reggel a nyílt utcán, munkavégzés közben, brutálisan meggyilkolták. A „Skála gyilkosság” néven elhíresült borzalmas bűntény volt az első eset a rendszerváltozás után, amikor gátlástalanul, vétlen fiatalemberrel szemben – esélyt nem hagyva – ezt meg merték tenni pénzszerzés céljából. Győző ekkor 23 éves nappali tagozatos egyetemista volt.

Az alapítványt a család hozta létre – a szülők és négy testvér / Ede, Zoltán, György és Mónika / - a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem IV. éves hallgatója emlékére – az ő félretett pénzét kiegészítve – azzal a céllal, hogy a ma Corvinus Egyetem hallgatóit támogassa.

Okai kettősek:

  • részben kegyeletiek, emlékezvén a mindenki által szeretett és emberi tulajdonságait tekintve kimagasló értékeket hordozó fiatalemberre,
  • részben tiltakozás kívánt lenni a humanizmus eszközével az erőszak, a bün, a gátlástalanság ellen

A megalakulás utáni elsö kuratóriumi ülésen az alapító szülők vállalták a működési költségek nagy részének fedezését.

Az alapítvány kuratóriumának tagjai : 2020. január 11-től:

elnök :

  • CEGLÉDI   GYÖRGY  -  közgazdász

tagok:

  • Dr. SOLTÉSZ ANIKÓ a SEED Alapítvány elnöke, jelenleg nyugdíjas
  • RÓZSÁNÉ SÁDT MÓNIKA közgazdász
  • ANDÓ  SZABOLCS    elméleti matematikus
  • ANDÓ  BRIGITTA   közgazdász
  • GYÖNGYÖSI  LÁSZLÓ   tanár
  • KOVÁCS  GÁBOR  - közgazdász  (elnök+tag)
  • BESSENYEI  TIBOR  -  ügyvéd

A hat + kettő tagú kuratórium 1993 óta minden díjazás nélkül  elkötelezetten végzi vállalt feladatát, mely szinte példa nélküli hazánkban. Így lett lehetséges, hogy minden bevétel növelte az alaptőkét, nekik is köszönhető a jelenlegi pénzügyi eredmény.

Gyakorlatilag az alapítvány minden bevételét – ellenőrizhetö módon – kizárólag a hallgatók támogatására fordítja. Így lett lehetséges, hogy a 70 ezer Ft-tal indult alaptőkét sikerült 200-szorosára növelni.

Az alapító okirat szerint a kamatok 75 %-a kerül évenként kiosztásra a pályázók között, 25 % növeli a meglévő tőkét.

Az alaptőke növelésében nagy szerepet játszik a személyi jövedelmadó egy százalékának felajánlása.
Az elmúlt években a következő összegeket ajánlották fel magánszemélyek az Alapítványnak:

 
1997.   353.217,-Ft
1998.   335.462,-Ft
1999.   395.268,-Ft
2000.   489.233.-Ft
2001.   589.579,-Ft
2002.   781.096,-Ft
2003.   623.592,-Ft
2004.   602.052,-Ft
2005.   517.737,-Ft
2006.   509.364,-Ft
2007.   544.832,-Ft
2008.   525.286,-Ft
2009.   380.343,-Ft
2010.   388.993,-Ft
2011.   416.181,-Ft     
2012.   216.331,-Ft
2013.   208.825,-Ft
2014.   210.380,-Ft
2015.   269.185.-Ft
2016.   199.119,-Ft
2017.   279.999,-Ft
2018.   240.439,-Ft
2019.   396.579,-Ft  
2020.   306.612.-Ft 
2021.   276.225.-Ft
2022.   242.119.-Ft 
2023.   375.275.-Ft.     

Sádt Győző

Győző már óvodás korban kitűnt adottságaival. Az óvónőképző gyakorló óvodájába járt, és amikor nagycsoportosként „ballagott”, az óvónő úgy búcsúztatta, hogy még sokra fogja vinni, mert kiemelkedő tehetségű. Abban az időben kezdtek pszichológiai felméréseket készíteni nyugati minták példájára, ki milyen helyet tölt be a közösségén belül. A felmérés eredménye az lett, hogy Győző a legközpontibb szerepű személyiség volt csoportjában.

Az iskolába kerülve – Winkler Márta osztályában – is kitűnt nagyszerű szellemi adottságaival. Winkler Márta új utakat bemutató matematika tanítási módszereit filmen is bemutatták, különleges logikai gondolkodást igénylő feladatait, szöveges példáit a filmen is Győző oldotta meg leggyorsabban, legpontosabban. Közben emberi kvalitásai is pozitívan alakultak, segítőkész, jólelkű, jóérzésű fiú volt, a közösség aktív tagjaként egyre nagyobb baráti kört tudhatott magáénak.

Kiemelkedő teljesítményt nyújtott sportban is. 3 éves korban tanult meg úszni az OSC sportegyesületben Polló Károlynál, és 6 éves kortól országos bajnokságok sorát nyerte. Nyolcadikos korában el kellett döntenie, sportosztályban akar-e továbbtanulni. A családdal együtt az a döntés született, ne a sport legyen a legfontosabb célja, így az I. István (ma Szent István) Gimnáziumba felvételizett, ott is érettségizett, onnan került a Budapesti Közgazdaságtudomány Egyetem (ma Corvinus Egyetem) nappali tagozatára.

Mindkét szülője pedagógus, akik - természetesen tanulmányi kötelezettségeit tudták anyagilag finanszírozni - , ám egyéb személyes kiadásait maga teremtette elő oly módon, hogy pénzkereseti lehetőség után nézett. Mivel az érettségi után dolgozott egy ideig a Skála Áruházban, és ott nagyon megszerették, felajánlották azt a munkát, hogy minden reggel korán vigyen 200 - 300.000.-Ft-ot a Nemzeti Bankba, és hozzon vissza a nyitáshoz aprót. Ehhez megbízható, de fiatal emberre volt szükség, hiszen a 10 – 20 Ft-os 80kg-os zsákokat emelni nem volt könnyű feladat, ugyanakkor már reggel 8 óráig végzett is, így az egyetemi tanulmányait sem zavarta. A fizetése kezdetben 4.000.-Ft volt, később 5.000.-Ft-ra emelték. Ez jelentette a zsebpénzét, ami abban az időben (1990-1992-ben) jelentős segítség volt.

A sors szörnyű játéka, hogy május 1-jével akarta befejezni ezt a munkát, de mivel nem találtak még utódot, kérték, hogy május végéig dolgozzon.

A tragédia pedig május 11-én történt.

Máig megmagyarázhatatlan, hogy egy tiszta életű, nagyszerű gondolkodású, érzelmű ember élete, sorsa hogyan találkozhatott egy olyan bűnözőével, akinek az EMBER csak legyőzendő akadályt jelentett, a munka, az életcél csak a bűnözésben valósult meg.

Kérje mástól a megbocsátást - a Velvet cikke

A négy ember megöléséért életfogytiglani büntetésre ítélt Bene-Donászi páros még életben lévő tagja, Bene László számára nincs bocsánat. Legalábbis a skálás gyilkosságban elhunyt 23 éves egyetemista fiú, Sádt Győző bátyja úgy gondolja, azt máshol kell keresnie, és hiba lenne a társadalomra szabadítani Benét.

Tovább a teljes cikkre

 

Pár hónap múlva szabadulhat a sorozatgyilkos - a Blikk cikke

A Blikk 2014. január 23-i számában foglalkozott Győző gyilkosaival és az Alapítvánnyal.

 

"Alapítvány épült az áldozat pénzén" - Az RTL Klub Házon kívül című műsorának riportja

"Összeomlás helyett segíteni kezdtek. A 20 évvel ezelőtti skálás gyilkosság egyetemista áldozatának szülei tízmilliós alapítványt hoztak létre, és fiatalokat segítenek."

Veress Krisztina riportfilmje.

TV2 riport: Hamarosan szabadul a skálás gyilkos

"Két év múlva szabadulhat a 90-es évek egyik legkegyetlenebb bűnözője Bene László, aki társával együtt négy embert ölt meg hidegvérrel. A párost 1994-ben fogták el. A társ, Donászi Aladár azóta öngyilkos lett a börtönben, Bene azonban készül a szabad életre, és nincs lelkiismeret furdalása. A Mokkában egyik áldozatának édesanyja elmondta, fél a gyilkos szabadulásától, főleg, mert a mai napig nem bánta meg tettét…"

A Bors cikke "Hátulról fog lelőni a skálás gyilkos"

A Bors 2012. január 24-i számában jelent meg interjú Sádt Zsuzsával Győző gyilkosának közelgő szabadulása kapcsán.

 

Gyászjelentés

Őszinte és mély fájdalommal tudatjuk, hogy

Sádt Ede

címzetes
igazgató,
 Sádt Győző édesapja, a Sádt Győző Alapítvány létrehozója és
kuratóriumi tagja

2011. március 5-én, életének 76. évében elhunyt.

Felejthetetlen halottunkról végső búcsút 2011. március 19-én vettünk a
Farkasréti temető főbejárati Makovecz-termében.

Sádt Edét a Kós Károly
Kollégium saját halottjának tekinti.

Selyebi Andrea Mónika

Kedves Sadt Család!

Kellemes, áldott karácsonyi ünnepeket és eredményekben, sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok.

Sok szeretettel üdvözlöm Önöket: Selyebi Andrea Mónika

Segít a Sádt Győző Alapítvány - a Blikk cikke

A Blikk 2010. május 20.-i számában Szemán László írt az Alapítványról

Segít a Sádt Győző Alapítvány

 

Az egykori budai Skálához közeli utcában Sádt Győzőt 1992-ben kivégezték. A közgazdászhallgató mellékállásban a Skálának dolgozott, akkor éppen váltópénzért indultak. Az egyetemista spórolt pénze 41 ezer 127 forint volt az alapja a Sádt Győző Alapítvány tőkéjének. A család és a barátok kiegészítették a pénzt és bejegyeztették az alapítványt. 1993-tól a kamatokból minden évben a Corvinus Egyetem azon pályázó hallgatóit támogatják, akik jól tanulnak, de rossz anyagi körülmények között élnek.
Idén 27 pályázóból 16 tanulónak ítélt meg különböző támogatást a kuratórium. 780 ezer forint kamatot és az egyetem egyszeri 60 ezer forintos támogatását osztották szét. Négyen 5 hónapra havi 15 ezer, ketten 10 hónapra havi 12 ezer forintot, eízen fejenként egyszeri 30 ezer forintot kaptak.
Aki támogatná az alapítványt, a www.sadtgyozoalapitvany.hu honlapon tájékozódhat.

Dr. Malota Erzsébet

Kedves Sádt család!
A Corvinus egyetem hallgatójaként nyertem el az Alapítvány támogatását, jelenleg pedig ott oktatok. Nagyszerűnek és meghatónak tartom, hogy az Alapítvány azóta is folyamatosan támogatja egyetemünk hallgatóit és őrzi Győző emlékét.
Tisztelettel: Malota Erzsébet

Tvaruskóné

Kedves Sádt Család!

Örülök, hogy megismertem Önöket.
Megható volt az eredményhirdetés, mindaz, amit gyermekük emlékéért tesznek.
Köszönöm, hogy május 11-én erőt adtak a nehéz hétköznapokhoz:

Tvaruskóné

Szeged, 2007. május 14.

Nagy Katalin

Boldog Karácsonyt Kívánok!

Köszönettel az egyetemi évek alatt nyújtott támogatásért:

Nagy Katalin

2006. december 19.

A Stop.hu cikke: "Az ostobák, az aljasok", mondta fia gyilkosairól az édesapa

A Stop.hu internetes magazin 2006. május 12-én közölte Szemán László írását a Sádt Győző Alapítványról.

"Az ostobák, az aljasok", mondta fia gyilkosairól az édesapa

 

„Munka, tisztesség, barátság, szeretet, hazám!” – ezek a szavak olvashatók Sádt Gyõzõ síremlékén, a Farkasréti temetõben. Az akkor 23 éves negyedéves közgazdász-hallgatót 1992. május 11-én gyilkolták meg. Életfilozófiája és neve a Sádt Gyõzõ Alapítványban él tovább.

Sádt Gyõzõ pedagógus szüleit akarván tehermentesíteni az egyetemi tanulmányai mellett dolgozott, mellékállásban a budai Skála Áruháznak. Havi négy és félezer forintos keresetét félre téve az akkor, 1992-ben még ritkaságszámba menõ számítógépre gyûjtött. Már akkor felismerte, hogy leendõ munkájához igen nagy szüksége lesz a komputerre.

1992. május 11-én reggel 6 órakor kezdett. Fél hét után fõnöke átnyújtott neki egy köteg bankjegyet – 300 ezer forintot - , hogy taxival menjen el a Magyar Nemzeti Bankba és váltsa fel apróra, hogy 8 órás nyitásra legyen váltópénz.

Hét óra elõtt tíz perccel az áruház közelében, egy mellékutcában egy lopott Zsiguli állta el a taxi útját. Bene László tüzet nyitott a sofõrre. Donászi Aladár feltépte a taxi hátsó ajtaját és közvetlen közelrõl hidegvérrel fõbelõtte az egyetemistát. Sádt Gyõzõ azonnal meghalt. A taxisofõr túlélte az életveszélyes mell-sérülést. A két gyilkos csak üres pénzeszsákokat zsákmányolt. Gyõzõ holtában is ott szorította a bankjegyeket tartalmazó kis zsákocskát a combjai között.

Szülei már hazavárták a munkából, amikor az egyik rádió bemondta a szörnyû hírt. A család Gyõzõ fiókjában 41 ezer forintot talált. A nadrágja zsebében 127 forint volt. Némelyik fémpénzen még a fiú vére is rajta volt, amikor a rendõrök átadták azt a szülõknek.

Ma a Corvinus Egyetemen azt mondta az édesapa, Sádt Ede: „A gyilkosok azt hitték, az ostobák, az aljasok, hogy netán az elõzõ napi bevételt viszik.”

A fiú után maradt pénzt nem tudták volna elkölteni a szülõk, hiszen azt gyermekük kereste. Azt gondolták, Gyõzõ emlékének úgy adózhatnának, ha a pénzt – kiegészítve egy kerek összegre – egy alapítvány létrehozására használnák fel. Így is történt, 1993-ban bejegyezték a Sádt Gyõzõ Alapítványt. Az alapítvány tõkéjének kamataiból minden évben olyan „közgázos” egyetemistákat támogatnak, akik kiváló tanulmányi eredményeket érnek el, ám családi anyagi hátterük meglehetõsen szûkös.

Így volt ez idén is, ma immár tizenharmadszor hirdettek eredményt a Corvinus Egyetemen.

Az alapítvány tõkéje az évek során több mint százötvenszeresére nõtt, közel 13 millió forint. Eddig közel 6 millió forintot tudtak szétosztani a pályázatra jelentkezõ egyetemisták között.

Ebben az évben huszonhárman pályáztak, és tizenegyen el is nyertek valamilyen támogatást összesen 580 ezer forintot. Öten egyszeri 30 ezer forint készpénzben részesültek, hatan fél-, vagy egy éves ösztöndíjat nyertek el havi nyolc, illetve tízezer forint összegben.

Az ünnepélyes eredményhirdetés után a díjazottak autóbuszra szálltak és, mint minden évben eddig, kilátogattak Farkasrétre, hogy fejet hajtsanak Gyõzõ sírja elõtt.

A gyilkosok részben megbûnhõdtek. Még Gyõzõ meggyilkolása elõtt Gyõrben lelõttek egy rendõrt, majd a skálás gyilkosság után Székesfehérvár mellett két vadászt is. 1996-ban mindketten életfogytiglant kaptak. Bene László a szegedi csillagbörtönben, egyedül tölti az idejét egy cellában. Legkorábban 2016-ban szabadulhat. Donászi Aladár 2001-ben végrehajtotta magán azt a büntetést, ami korábban járt volna neki – Sopronkõhidán felakasztotta magát a cellájában.

Támogassa Ön is a Sádt Gyõzõ Alapítványt!

Május 20-ig lehet benyújtani a személyi jövedelemadó-bevallást. Ha valaki ezt még csak a napokban teszi meg, ne felejtkezzen el az adója egy százalékáról, amit felajánlhat a Sádt Gyõzõ Alapítvány javára is. Adószámuk: 18045123-1-43.

Ha valaki készpénzzel szeretné támogatni az alapítványt, az megteheti az alábbi bankszámlaszámon: Postabank Rt. 11991102-02132947.

Ne felejtsék el, hogy az alapítvány tõkéjének kamataiból jól tanuló, de szegény sorsú közgazdász egyetemistákat támogatnak. A tõke növelésével nõhet azok száma, akik támogatáshoz juthatnak.

Nagy Katalin

Tisztelt Kuratórium!

Nagy Katalin vagyok, a Budapest Corvinus Egyetem harmadéves, gazdálkodási szakos hallgatója. Tavaly áprilisban részt vettem a Sádt Győző Alapítvány pályázatán, amelyen ösztöndíjat nyertem erre a tanévre.

Ezúton szeretném megköszönni az Alapítvány által nyújtott támogatást. Nagyon sokat jelent ez nekem, mivel a szüleim magamra hagytak egyetemi tanulmányaim elvégzésében. Az egyetem az ösztöndíjakat, mindig késve állapítja meg, és kezdi el folyósítani. Így akár négy hónapban is előfordulhat, hogy az egyetem nem utal pénzt. Nagyon örültem annak, hogy a Sádt Győző Alapítvány már szeptembert?l elkezdte átutalni az ösztöndíjait.

Köszönöm az Alapítvány segítségét és remélem, hogy minél előbb olyan helyzetbe kerülök, hogy én támogathatom az Alapítványt.

Köszönettel:

Nagy Katalin

Budapest, 2004. november 30.

Dr. Lovassy Tamás

Tisztelt Sádt Edéné!

Demján Sándor úr képviseletében és nevében őszinte együttérzésünkről szeretném biztosítani.
Alapítványuk ügye és eszmeisége olyan, amelyet mi is támogatni tudunk.

Megtisztelő bizalmukat ezúttal is köszönjük. Remélem, hogykifejezetten az Önök által képviselt célok támogatására szakosodott civil szervezetek és intézmények segítségével ebben az évben is jelentős mértékben bővíthetik támogatási tevékenységüket.

Őszinte tisztelettel:

Dr. Lovassy Tamás
az Alapítvány titkára
Demján Sándor Alapítvány

A Zsaru magazin cikke: Gengszterfilozófia

A Zsaru magazin 2001. március 8-i számában foglalkozik Győző gyilkosaival és azok áldoztaival.

Teszéri György cikkéből az édesapa nyilatkozatát idézzük.

 

Nem enyhül a fájdalom

Sádt Győző szülei és testvérei úgy határoztak, hogy alapítványt hoznak létre fiuk megtakarított pénzéből. Sok hónapon át. naponta hajnalban kelve szinte hangyaszorgalommal gyűjtögette össze a 41 121 forintot. Számítógépet szeretett volna vásárolni. 
A család 70 ezer forintra kiegészítette az összeget, ez volt az alapítvány alaptőkéje.

A Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem II-IV. éves hallgatóit támogatják jelenleg is, legutóbb 650 ezer forintot osztottak szét.

- Nem enyhül a fájdalmam, egyedül a munka tereli el figyelmemet -mondja Sádt Ede, az édesapa.

- Győző szüleit és testvéreit szerető, ritka humánus gondolkodású fiú volt Öt gyermekünk közül negyedikként született. Május 15-én látta volna el utolsó szolgálatát, és május 11-én történt a tragédia. Reggelente háromnegyed hét és fél nyolc közön szállították a váltópénzt a Skálába a bankból. Ötezer forintot kapott ezen havonta. A végzetes reggelen a rádióból tudtuk meg, hogy támadás érte a taxit, amellyel a pénzt szállították. Röviddel utána a kórházban halt meg Győző, az orvos adta át személyesen a halálhírt, amint a folyosón várakoztunk a feleségemmel. Szerintem óriási hiba volt, hogy eltörölték a halálbüntetést. A Bene- és Donászi-féle bűnözők olyan véglények, akikre az emberekre vonatkozó jogok önmaguk hibájából nem alkalmazhatók.

Mártonffy Zsuzsa

Tisztelt Sádt család!

Idén májusban elnyertem a Sádt Győző Alapítvány ösztöndíját, amit hálásan köszönök. Nemes gesztus Önöktől, hogy fiuk emlékére támogatják az egyetemistákat.

Köszönettel,

2000. okt. 16.

Mártonffy Zsuzsa
V. évf. hallgató

Riskó Gáborné

Kedves Édesanya!

Szeretettel köszöntöm Anyák Napja alkalmából!
Örömmel tudatom Önnel, hogy lányom Riskó Ágnes a Közgazdasági Egyetemen 1999. szept. 24.-én átvette kettős diplomáját: Közgazdász + tanár. Ehhez Önök is anyagilag hozzájárultak 2 v. 3 éven át. Amit nagyon szépen köszönök a lányom és családom nevében.
Arra kérem ebből a csekély összegből legyen szíves virágot vinni "Szeretett Fia" sírjára helyettünk. Tisztelettel gondolunk mi is rá. Sokat gondolunk önzetlen segítségükre, az adószámukat idén is tovább adtam kollégáimnak, akik gyerekei is az egyetem hallgatói.

Tisztelettel:
Riskó Gáborné
Nyírpakony

A Hölgyvilág cikke: Anyaszív

A Hölgyvilág 2000. március 13-i számában Trizna István cikke az alábbi bibliai idézettel kezdődik:

"Mert tudja az Úr az igazak útját, a gonoszok útja pedig elvész." (Zsoltárok könyve 1. zsoltár 6.)

 

Először beszél a nyilvánosság előtt érzéseiről a híres-hírhedt skálás rablógyilkosság áldozatának édesanyja, Sádt Edéné. Zsuzsa asszonnyal 1992. május 11-én, néhány órával fia, Győző meggyilkolása után találkoztam először. Összeszorult torokkal csöngettünk be fotós kolléganőmmel a XI. kerületi lakásba. Vajon mit szólnak az áldozat szülei tolakodó megjelenésünkhöz? Segítheti-e a nyilvánosság a gyilkosok felkutatásában, nagyobb lesz-e a részvét, enyhül-e a gyász, ha kirakatba kerül? Meddig mehet el a sajtó a hírversenyre hivatkozva, hol van a tapintatlanság határa.
Sosem felejtem el azl a kínos negyedórái, amit akkor ott töltöttünk Sádtéknál. Győző édesapja zokogott. Egy hatalmas férfiember, aki nem tudja, nem akarja elrejteni, eltitkolni könnyeit, ziháló, szaggató miértjeit senki, a világ elöl sem. Önkívületi állapotban volt. S mi, kéretlen látogatók, csapdában. Hogyan teljesítsük munkánkat, ha ilyenkor üresen hullanak a semmibe a részvét nem sokat segítő szemérmes szavai, s minden kérdés tapintatlan otrombaság, akárcsak a fényképezőgép.
  Győzőről Zsuzsa asszony kezdett el beszélni. Huszonhárom éves. szép, okos, szorgalmas, a család szeme fénye. Egyetemista, negyedéves, kitűnő sportoló, aki azért vállalt pénzkísérést a Skálánál a tanulás mellett, mert tervei voltak, számítógépre gyűjtött, nyaralásra, most mi lesz a menyasszonyával, a már családtagnak tekintett szép Gabival... Most mi leszí Hogyan tovább?
Fényképet keresett elő fiáról, s odaadta.
  Mi nem készítettünk felvételeket. Egyet sem. Csak később, a Közgazdaságtudományi Egyetem aulájában a diáktársak által állított emlékhelyről, a temetésről, amelyen fiatalok százai vettek részt.
  Májusban lesz nyolc éve, hogy Győző nincs.
  - Győző ma is köztünk van, és persze nincs. Ő pótolhatatlan. Amikor elveszítettük, és hetekig magunkba zárkózva vegetáltunk, mert megszűnt számunkra a világ, s akkor egy este ránk tört tizenhat éves Móni lányom, és zokogva, szinte hisztérikusan követelte, hogy szeressük öt, meg Gyurit mert ők itt vannak, s ez így nem mehet tovább. Rádöbbentünk, hogy nekünk feladataink, kötelezettségeink vannak.
  - Amikor megtaláltuk Győző íróasztalában Összespórolt 41 ezer 27 forintját, megkérdeztem a lányomat, mit csináljunk a pénzzel - kezdi Zsuzsa asszony a Sádt Győző Alapítvány történetét. - Sem Ede, a férjem, sem Gyuri fiam, sem Móni nem akart hozzányúlni a pénzhez. Nem tudtuk volna elkölteni. Az Győzőé volt, ő kereste. Amikor magunkhoz tértünk nagy fájdalmunkból, Ede ötlete volt, hogy a pénzből létesítsünk alapítványt, amely olyan fiatalokat támogat majd, akik azon az egyetemen tanulnak, ahol Győző, illetve, akik munkát is vállalnak a tanulás melleit. Reméltük, összejön..,
  És összejön. Az alapítványhoz hozzájárul! a Skála Áruház, a Soros Alapítvány, barátok, kollégák, együttérző ismeretlenek. Ma több mint négymillió a törzstőkéje.
  - Tavaly májusban tíz, az alapítványhoz pályázó diáknak 650 ezer forintot osztott szét a kuratórium - mondja némi büszkeséggel Zsuzsa. - Ede régi vágya teljesüli, amikor végre rendszeres ösztöndíjat tudtunk osztani a pályázóknak.
- Sokat segít, hogy egyre többen tudnak az alapítványról, és az emberek támogatnak bennünket az adójuk egy százalékával. Fontos forintok ezek. Ha belegondolok, hogy tavaly 400 ezer forintot kaptunk ismeretlenek egyszázalékos adójából, beleborzongok.
A gyilkosok rács mögött vannak.
  - Donászi és Bene életfogytig tartó büntetése véges. Tizenhat év múlva szabadulhatnak, ha jól viselkednek. Győzőn kívül még három ember élete szárad a lelkükön. És én nem tudok mit kezdeni a Gengszterfilmmel sem. A neves rendező a művészet eszközeivel boncolgatja, próbálja megfejteni Győző gyilkosainak lelkét. Titokban néztem meg a filmet, hogy a férjem ne is tudja. Jogilag rendben van a dolog. És ha kiszabadulnak?
  - Aláírtam Tóth Mihály sárszentmihályi polgármester gyűjtőivel is, amit a halálbüntetés visszaállítása érdekében indított. Az ő fiát is Donásziék ölték meg. Tudom, nálunk már nem állítják vissza a halálbüntetést, de tiltakozom az ellen, hogy gátlástalan bűnözők elvegyék a gyerekem életéi. Ez talán érthető...

 

A Reader's Digest cikke: Ahol Sádt Győző emléke él

A Reader's Digest 2000. februári számában jelent meg Trizna István cikke a Sádt Győző Alapítványról.

Ahol Sádt Győző emléke él

 

A hírhedt skálás rablógyilkosság során 1992 májusában, a budai Vak Bottyán utcában megölték Sádt Győző egyetemistát, aki pénzszállítóként dolgozott. A rablók megállásra kényszerített taxi ajtaját feltépték, és felszólítás nélkül lőttek. A súlyosan sérült rendész és a taxis túlélte a támadást, a 23 éves fiú azonban halálos fejlövést kapott.
Az 1995 ben elfogott és életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt Donászi Aladár és Bene László négy másik gyilkosságot és fegyveres rablást is elkövetett. ők ölték meg 1992 novemberében Tóth Tamás sárszentmihályi polgármester 25 éves fiát is. Az expolgármester fia halála óta gyűjti a halálbüntetés visszaállítását követelő aláírásokat.

 

Tragédiájukat Sádték sem tudják elfelejteni. Fiuk íróasztalában 41 127 forint 30 fillért találtak a szülők. Győző számítógépre gyűjtött. Ebből a pénzből született meg a Sádt Győző Alapítvány, amelyet a Skála Áruház, a Soros Alapítvány, kollégák és barátok hívtak életre. Az alapítvány a Közgazdaságtudományi Egyetem azon hallgatóit segíti, akik a közösségi életben kitűnnek és a tanulásbán kiválóak, de anyagi támogatásra szorulnak. Májusban tíz diáknak 650 ezer forintot osztott szét az alapítvány mondja Sádt Ede, az édesapa. Ötük egyszeri juttatást kap, míg a többiek szeptembertől tíz hónapon át ösztöndíjat. Fiam emléke él, hiszen tavaly 400 ezer forintot küldtek ismeretlenek az alapítványnak.
 

 

A Blikk cikke: Pénzt oszt a skálás gyilkosság áldozatának alapítványa

A Blikk 1999. május 10-i számában jelent meg Győzőről és az Alapítványról az alábbi cikk.

Pénzt oszt a skálás gyilkosság áldozatának alapítványa

 

Sádt Győző († 23) egyetemista gyilkosai filmsztárok lettek. Szomjas György Gengszterfilmjének főszereplői nem kapnak jutalékot sem a film, sem a róluk készült regény, a Nagyvadak után, tudta meg a Blikk. Sádt Győző emléke a róla elnevezett alapítványban él tovább.
  A Skála pénzkísérőjeként dolgozó egyetemistát, Sádt Győzőt 1992-ben Donászi Aladár és Bene László hidegvérrel ölte meg.
A gyilkosokról könyv és film is készült.
  - A család nevében is kikérem, hogy hollywoodi sztárokat csinálnak a gyilkosokból - tiltakozik Sádt György, Győző bátyja, aki szerint a whiskys rabló lehet korunk gengszterhőse, de Donászi és Bene nem,
  A két gyilkos sem a könyv, sem a fiim után nem kap jutalékot, tudta meg a Blikk. Igaz, a szerzőknek az sem jutott eszébe, hogy a Sádt Győző Alapítvány javára átutaljanak akármilyen csekély összeget is.
  - A fiam emlékére, az Ő megtakarított pénzéből a közgazdaság-tudományi egyetemmel együtt hoztuk létre az alapítványt - mondta Sádt Ede, Győző édesapja. - Halálának évfordulóján, május 11-én a kuratórium döntése alapján ezúttal is megjutalmazunk a kamat háromnegyedéből tíz jól tanuló egyetemistát. 
  650 ezer forintot osztanak szét. A tőke tavalyi kamatai mellett az egyetemtől 60 ezer, a Soros-alapítványtól 160 ezer forintot kaptak. Három egyetemista tíz hónapig havonta 10 ezer, kettő tíz hónapig 8 ezer forint támogatásban részesül. Öten egyszeri 35-40 ezer forintot kapnak, A Sádt Győző Alapítvány számlaszáma: Postabank 11991102-02132947

Sz.L.

A Kurír cikke: Győző örök élete

Bence Péter írása.

Ma négy éve történt a tragédia. 1992. május 11-én, hétfőn, mint mindennap, korán ébredt Sádt Győző. A 23 éves fiatalember negyedikes volt a közgazdasági egyetemen. Szorgalmasan, jó eredménnyel tanult, készült a közeli vizsgákra. Hatkor leakasztotta a házukban lévő butik védőrácsát, amit este nyolckor kellett visszahelyeznie. Ezen a szolgáltatásért havi ezer forintot fizetett a tulaj. Úszott, kosarazott, edzett fiú volt és fáradhatatlan. Ezen a napon is szinte repült fölfelé a lépcsőházban, Elbúcsúzott a szüleitől: „Nemsokára itthon leszek" - mondta, és egy csókot nyomon édesapja homlokára. Ám soha többé nem tárt haza.
Sietnie kellett, mert várták a budai Skálában, ahol egy évig dolgozott a pénzügyön, majd amikor felvették az egyetemre, tovább alkalmazták. Szerették a becsületes, pontos fiatalembert. Alkalmi munkát ajánlottak neki. Reggelenként a rendésszel ő ment a bankba a váltópénzért. Havi ötezer forintot kapott ezért a napi kétórás munkáért.
  Frissen pattant be a taxi hátsó ülésére, ölében egy nejlonzacskó volt. benne 450 ezer forint, mellette üres pénzeszsákok az aprónak. A jól megtermett, szakállas főtaxis évek óta dolgozott a Skálának. Szerette ezt az állandó munkát, mert biztos fuvart jelentett. Győzővel jól ismének egy-mást, matematikából korrepetálta a sofőr fiát.
  Talán éppen erről beszélgettek, amikor a rövidebb út kedvéért az egyirányú Vak Bottyán utcába kanyarodott a taxi. Egy homokszínű Lada kezdett tolatni a szűk utcában. A taxi megállt. Ebben a pillanatban egy férfi feltépte a gépkocsi hátsó ajtaját, és minden felszólítás nélkül lőtt.
  Február óta a pénzkísérők nem hordhattak fegyvert, ha félmillió forint alatti összeget bíztak rájuk. E furcsa döntés értelmében a csupasz kezét tudta a rendész védekezőn felemelni. Sádt Győzőnek erre a mozdulatra sem maradt ideje, a halántékát érte a lövedék. A sofőr kiugrott a taxiból, segítséget remélt a homokszínű Lada vezetőjétől, de onnan is lövések dördültek.
  Győző életéért órákon át küzdöttek az orvosok, délelőtt 11-kor meghalt. Súlyosan sérült két társa életben maradt. Á gyilkosok az üres zsákokkal menekültek el. A pénzeszacskó még a mentőben is Győző mellett volt.
  Sádt Edének öt gyermeke volt. Volt, mert a tragédia után négyen maradtak. Az őszülő iskolaigazgató próbál uralkodni magán, de mégis könnybe lábad a szeme, amikor fiára emlékezik.
  - Ezt a tragédiát. Győző értelmetlen halálát soha nem tudjuk elfeledni. A feleségem gyűjti az újságok tudósításait, ezerszer elolvassa őket, próbál választ keresni arra, amire nincs: miért kellett a fiunknak meghalnia? 
  Győző íróasztalának fiókjaiban. a ruháiban Összesen 44 127 forintot és 30 fillért találtunk. Ez volt egy számítógépre félretett, spórolt pénze - mondja az édesapja. - Ügy gondoltuk, a kevés pénzünkből hozzáteszünk és alapítványt hozunk létre a közgáz tanulóinak. Az elképzelésünkhöz csatlakozott a Skála Áruház és a Soros Alapítvány, kollégák, barátok adtak kisebb-nagyobb összegeket. Most másfél millió forint a tőkénk. Évente 7-8 egyetemista pályázó kapott hozzájárulást a tanulmányaihoz. Olyanok, akik jól tanulnak, szociálisan rászorulók, és mint a fiam, dolgoznak is az egyetem mellett. Szerény vigasz, de Győző emlékét ez az alapítvány örökké megőrzi.
  Tegnap a Közgazdaságtudományi Egyetem tizennégy tanulója vehette át á Sádt Győző-díjat. Délután a Farkasréti temetőben a családdal közösen virágukat helyeztek el a fiú síremlékénél.
A gyilkosok ezen a napon is megvacsoráztak, fegyelmezetten betartották a börtön rendjét és álomra hajtották a tejüket. Várják a szabadulást. A lelkiismeretük nyugodt, cinikusan úgy nyilatkoztak; az akadályt le kell küzdeni.
  Mielőtt elfogták őket, Győzőn kívül még három embert végeztek ki.

Dornbach Alajos

Igen tisztelt Tanár úr!

Végtelenül sajnálom, hogy május 11-én nem tudtam réstvenni az alapítványi díjkiosztáson. Sajnos rendkívül zsúfolt a programom ezekben a napokban.

Igazán örülök, hogy az Önök alapítványa érdekében valamit tehettem.

Nemes kezdeményezésükhöz sok sikert, Önnek és kedves feleségének jó egészséget kívánok.

Budapest, 1994. május 13.

Dornbach Alajos
(Soros Alapítvány képviseletében)