Archive for 2001

A Zsaru magazin cikke: Gengszterfilozófia

A Zsaru magazin 2001. március 8-i számában foglalkozik Győző gyilkosaival és azok áldoztaival.

Teszéri György cikkéből az édesapa nyilatkozatát idézzük.

 

Nem enyhül a fájdalom

Sádt Győző szülei és testvérei úgy határoztak, hogy alapítványt hoznak létre fiuk megtakarított pénzéből. Sok hónapon át. naponta hajnalban kelve szinte hangyaszorgalommal gyűjtögette össze a 41 121 forintot. Számítógépet szeretett volna vásárolni. 
A család 70 ezer forintra kiegészítette az összeget, ez volt az alapítvány alaptőkéje.

A Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem II-IV. éves hallgatóit támogatják jelenleg is, legutóbb 650 ezer forintot osztottak szét.

- Nem enyhül a fájdalmam, egyedül a munka tereli el figyelmemet -mondja Sádt Ede, az édesapa.

- Győző szüleit és testvéreit szerető, ritka humánus gondolkodású fiú volt Öt gyermekünk közül negyedikként született. Május 15-én látta volna el utolsó szolgálatát, és május 11-én történt a tragédia. Reggelente háromnegyed hét és fél nyolc közön szállították a váltópénzt a Skálába a bankból. Ötezer forintot kapott ezen havonta. A végzetes reggelen a rádióból tudtuk meg, hogy támadás érte a taxit, amellyel a pénzt szállították. Röviddel utána a kórházban halt meg Győző, az orvos adta át személyesen a halálhírt, amint a folyosón várakoztunk a feleségemmel. Szerintem óriási hiba volt, hogy eltörölték a halálbüntetést. A Bene- és Donászi-féle bűnözők olyan véglények, akikre az emberekre vonatkozó jogok önmaguk hibájából nem alkalmazhatók.